wagmg

wagmg

Peszkov úgy látja...

2024. március 22. - arthurthedent

Szóval az a hír, hogy Peszkov, Dmitrij Peszkov, vagy nevezd Dimitrijnek vagy Peszkov evtársnak, engem nem érdekel, nos, Peszkov úgy látja, hogy háborúban állnak. Hírmagyarázat következik...

Namost először is... én már két éve meg tudtam volna mondani ezt a nagy hírt Peszkov elvtársnak. Én már akkor tudtam, hogy háborúban állnak. Merthogy ha több százezer felfegyverzett katonával átléped a határt és a másik oldalról elkezdenek lőni rád, akkor háborúban állsz.

Olyan ez, mint a klasszikus vicc...

Megkérdezik Józsi bácsit hogyan kezdődött a verekedés. Közli, hogy a verekedés bizony úgy kezdődött, hogy a szomszéd visszaütött. Erre persze a rend éber őre felvonja a szemöldökét mintegy finom utalásként, de Józsi bácsi azonnal magyarázattal is szolgál. Addig csak verésnek indult - érvel. És milyen igaza van!

Namost igen, különleges katonai műveletnek indult, de az ukránok visszalőttek, így háború lett belőle. Nincs ebben semmi galádság, de tényleg. Nem kell magyarázni, ez vót.

Amit magyarázni kell az az orosz felsővezetés késleltetése. Mert az azért van nekik rendesen.

Itt az események egy vázlatos felemlegetése, amolyan anekdotikus formában, mindenki eldöntheti magának mekkora is a késleltetésük. Remélem jól emlékszem az eseményekre, de ha tévednék komoly mentségem, hogy olyan hosszú a történet, lassan a feledés homályába vész.

2014 - Putyin átdobja az orosz sereget ukrajnába.

2014 kicsit később - Az orosz csapatok azt állítják, hogy ők sima civil lakosok, helyiek, akik szabadságra vágynak. Kissé cáfolni látszik ezt a tény, hogy (1) a polgármesteri hivatal helyett néha a helyi színházat rohamozzák meg (2) egyforma ruhában vannak és (3) rendszeresen rangon szólítják egymást az interjú alatt is. Mi nem vagyunk katonák, hát nincs igazam őrmester elvtárs?!

2014 kicsit még később - Putyin beveti a Wagner csoportot is, mondván, hogy az letagadhatóbb meg tán olcsóbb is. Közli, hogy az orosz államnak rohadtul nincs köze ahhoz, amit a Wagner csinál. Ezt a hazai versenyzők a "gyerek az még, nem tudja, hogy a boltban nem szabad lopni" védekezésnek hívják.

2022 - Putyin felsorakoztatja az orosz sereget a határnál. Közli, hogy csak hadgyakorlat van.

2022 kicsit később - Putyin közli, hogy nem kell berosálni, nem fog támadni.

2023 - Putyin közli, hogy nem kell félni, nem lesz háború.

2023 kicsit később - Putyin parancsot ad a támadásra, majd közli, hogy nincs is háború. A világ szeme elkerekedik, mer' ők nem így értették, hogy "nem lesz háború". Érdekes módon az orosz sereg szeme is elkerekedik, mert ők sem így értették, hogy "nem lesz háború" és időközben a szép orosz hagyományoknak megfelelően konvertálták a gázolajat vodkára[1].

2023 még később - Putyin közli, hogy ha valaki nem tudja kimondani, hogy "specialnaja operácija" és véletlenül kicsúszik a száján, hogy "háború" azt 15 évre lecsukja. Ugyanakkor néha kicsúszik a száján, hogy háború, de valami eddig ismeretlen ok miatt Putyint soha senki sem akarja 15 évre lecsukni. 

2024 - Putyin közli, hogy a Wagner csoportot kizárólag az orosz állam pénzelte, soha sehonnan más forrásból nem volt egy árva figyingjük sem. Mintegy mondatvégi felkijáltójelként kivégzi a Wagner teljes vezetését, de ezen aztán rohadtul nem lepődik meg a nagyérdemü. A piac ezt már beárazta, ahogy mondani szokás.

2024 később - Putyin közli, hogy 2014-ben kénytelen volt bevetni a sereget ukrajnában. Mintegy megemlíti. Mellékesen említést tesz róla. Ahogy adomázgat... érdekességképpen elmeséli.

2024 később - Putyin elkezdi háborúként emlegetni az egészet. Már nem csak néha, nem csak ímmel-ámmal, hanem rendszeresen. Mondhatni mindig.

És ekkor, mindezek után, ennyi év után, ennyi hónap után, ennyi halott után Peszkov, a Kreml szóvivője hirtelen ráébred, hogy esetleg, talán, netán, éppenséggel, netalántán, van rá esély, hogy háború van. Néhányan a tömegből félrenyelnek, páran csuklani kezdeni, egy idősebb urat újra kell éleszteni.

Óvatos vagy Peszkov evtárs, ezt nem veheti el tőled senki! De hát igazad van, nem is estél ki az ablakon, hát igazam van, nem? Téged akarnak tanítani, hogy mit kell mondani, mintha éppenséggel te reggeliztél volna polóniumus teát, mi?

 

[1] Végülis ja, szénhidrogén - szénhidrogén, de a kémiai tudományok használatára persze nincs szükség, a folyamat sokkal inkább a közgazdaságtan területén leírt jelenséggel magyarázható. Úgynevezett cserekereskedelem...

Oroszország túl sokat lő...

Olvasom, hogy oroszország naponta 10 000 ágyúlövést ad le, Ukrajna meg csak 2 000-et. Olvasom, hogy ebből aztán messzemenő következtetéseket lehet levonni. Ja... hát azért nem olyan egyszerű ám ez!

Ésszerűnek hangzik, amit főként a laikusok terjesztenek[1]. Az orosz sereg sokkal többet képes lőni, nyilván nyerni fognak. Nyilván erősebbek. Nyilván ők lesznek a győztesek. Csakhogy! Azonban! Ugyanakkor!

Ha ötször annyit lőnek és emiatt győzni is fognak, akkor vajon miért nem győztek eddig? Hmmmmm?! Hát azért mert rohadt keveset számít, hogy ki mennyit lő. Az számít, hogy ki mit talál el! 

Itt egy kép:

ukraine_field_cratered.jpg

A mező szétlövésének mennyi a stratégiai haszna?

Nem tudom ki lötte ezt a mezőt, ukránok vagy oroszok, nem tudom, hogy végülis hány tankot, teherautót, csapatszállítót találtak el. Az azonban teljesen világos, hogy sok-sok lövésnek nem volt értelme. Hiába lőtték valakik ezt a mezőt órákon, napokon keresztül, sok értelme nem volt.

Persze lehetett a hozzáférést megtagadó tüzérségi támadás, aminek az a célja, hogy az ellenség ne tudjon odamenni, ne tudja használni az utat. De ettől ez még nyilván egy rohadt nagy pazarlás volt, nem[2]?

Ez az egyik. Az oroszok 10 000 napi lövése könnyen érhet kevesebbet, mint az ukránok 2 000 napi lövése. Főleg, ha az ukránok mondjuk több okos lőszert használnak mint az oroszok, amire azért elég jó esély van.

A másik az, hogy a lövéshez nem csak lőszer, hanem ágyú is kell ám. Az ágyú viszont a lövéstől elhasználódik. Egyre pontatlanabb lesz, egyre rosszabb lesz a hatékonysága. Az oroszoknak rengeteg iszonyat régi szovjet fegyvere van, amik már eleve nem voltak túl pontosak, amik az idővel sokat veszítettek a pontosságukból és amiket most ezerrel amortizálnak. 

Az oroszok büszkék arra, hogy milyen sok lövést adnak le, ami eleve agyrém, hiszen a sok lövés csak azt bizonyítja, hogy rossz a hatékonyságuk. Olyan mintha azt mondanák, hogy "lám milyen szerény eredményeket értünk el, pedig egész nap lövünk ezerrel, csak már olyan vackok az ágyúk, hogy azt sem tudjuk hova megy a skuló". Ez a másik.

Szóval ja, ennyit akartam mondani. Olvassuk a híreket, hogy az orosz sereg milyen komoly, milyen nagy, milyen erős, milyen sok lőszere van és milyen sokat puffogtat velük. Jó, legyen, de azért ne feledjük már, hogy ez azért nem ilyen egyszerű ám!

 

[1] Én is laikus vagyok, nincs ezzel baj. A baj az, ha egy úgynevezett "szakértő" pont ugyanezt mondja.

[2] Ha az oroszok büszkék milyen sokat lőnek, az ukránok meg sírnak, hogy nincs elég lőszer, akkor melyik fél fog nagyobb valószínűséggel ilyen pazarlást megengedni?

Poljanszkijnak...

Olvasom az Indexen, hogy van valami Poljanszkij nevű orosz csávó, aki valami nagyon okos, nagy ember, rávilágított, hogy a nyugat mennyire ostoba, oroszhon meg mennyire karakán, logikus, okos, erős és szép. Mondjuk a csávó egy kezdő indexes troll szintjén focizik az amatőr ligában, de mindegy.

Szóval ezt mondja a index szerint:

Először a vezetői azt mondták, hogy a NATO-nak Ukrajnába kell terjeszkednie, mert Oroszország nem támadna meg egy NATO-tagországot. Ma viszont azt halljuk, hogy nem szabad hagyni, hogy Oroszország győzzön Ukrajnában, mert akkor továbbáll és megtámadja a NATO-t. Hol van a józan ész az Önök nyilatkozataiban, uraim, és hol van a következetesség?

Nos igen. Egy orosz politikusnak ez fura lehet, de elmagyarázom! Először is tudni kell, hogy ha európában egy politikus nem azt mondja, amit a főnök, akkor nem dobják ki az ablakon, polóniumos teát sem kell innia és nem feltétlenül kell fejbe lőnie magát. A családja is túléli és a kutyáját sem rabolják el.

Ennek egyenesági következménye, hogy a politikusok nem ugyanazt kántálják, egyiknek ez a véleménye, a másiknak meg az. Igen, tudom, ez fura, nem is túl hatékony, néha nehéz kiigazodni rajta, de ez felénk ez már csak így megy.

A másik az, hogy a politikusok néha megváltoztatják a véleményüket. A legtöbb politikus például pár éve nem hitte volna, hogy Putyin elvtársnak annyira elmentek otthonról, hogy nekimegy a NATO-nak. Azóta sokak kénytelenek voltak megváltoztatni a véleményüket. E a másik.

Aztán ezt is mondja:

Ez azonban ékesszólóan megnyilvánul abban, ahogyan önök Oroszországról ellenségként és agresszorként alkotnak képet, elhallgatva a tényeket, hogy az önök Oroszország elleni agressziója Ukrajna bevonásával legalább 10 évvel ezelőtt kezdődött.

Oroszország támadta meg Ukrajnát 2014-ben. Erről Putyin majdnem tíz éven keresztül hazudott, azt mondta, hogy semmi köze a 2014-es támadáshoz, azok helyi lakosok voltak. Mondjuk annyira voltak persze helyiek, hogy volt ahol a polgármesteri hivatal helyett a helyi színházat ostromolták ezerrel, de mindegy. A lényeg, hogy pár hete Putyin elvtárs azt mondta, hogy neki kellett a beavatkozás mellett döntenie 2014-ben. Tehát Oroszország avatkozott be, ez most a hivatalos orosz igazság.

Poljanszkij úr vigyázzon a szellőztetéssel, nehogy kiessen az ablakon, mert nagyon úgy néz ki, hogy nem azt mondja, amit a főnök! Tudom, ezt is, nehéz követni, de vigyázzon, veszélyes időket élünk.

Aztán Poljanszkij ezt is mondja:

Érdekes lett volna hallani egy megjegyzést a médiának kiszivárgott beszélgetéssel kapcsolatban, amelyben magas rangú német katonatisztek arról beszéltek, hogyan segíthetnének az ukránoknak lerombolni a krími Kercsi hidat és mélyen orosz területre csapást mérni

Namost amikor a magas rangú katonatisztek ezt tették, akkor a munkájukat végezték. Az a feladatuk,hogy mindenféle lehetséges, valószínű és kevésbé valószínű szituációkat elemezzenek, hogy mindenre fel legyenek készülve.

Persze felénk nem a katonatisztek döntenek arról, hogy ki ellen indítanak háborút, hanem a politikusok, komoly szavazások után, szóval ne aggódjon, nem kell félni. Attól, hogy magas rangú katonatisztek egy lehetséges katonai konfliktusról beszélnek még nem kell megijedni, mindig is ezt tették.

Megijedni akkor kell, amikor egy diktátor egy személyben képes háborúkat indítani, és a tévében arról álmodozik, hogy atomháborút kezd, ha valakinek nem tetszik, amit csinál. És ez nem blöff.

Miért készpénz?!

Na, olvasom, hogy mekkora hülye vagyok, hogy készpénzt akarok használni, amikor bankba tartani a pénzt mennyivel jobb. Meg olcsóbb. Meg kényelmesebb. Meg tisztességesebb. Meg biztonságosabb. Na jó, ne nézzük már hülyének az emberek, könyörgöm!

A teljesség igénye nélkül:

1) Az állam bármikor hozhat bármilyen törvényt, amivel korlátozzák a saját pénzedhez való hozzáférést, ha azt a bankba tartod. Sőt, minden állam, amelyik bajban van ezt mindig meg is szokta lépni.

Legutóbb például az oroszoknak az első az volt, hogy korlátozták a valuta bankból való kivételét. Azóta is korlátozva van. Menekültek a népek az országból, a valutájuk meg maradt moszkvában. Mert az állam megtehette.

Persze mondhatnánk, hogy ilyen csak oroszhonban lehetséges, nálunk ilyen nem lehet. Mondhatnánk, de bizonyítékot igencsak nehéz lenne találni erre.

2) Van olyan, hogy "bank run". Azt jelenti, hogy sokan akarják kivenni a bankból a pénzüket, ami ugye lehetetlen, mert a banknak soha nem volt annyi pénze, amennyi hivatalosan a számlákon van. Van vagy tizede[1]... azaz, ha sokan mennek a bankba a bank bezár és mindenki hoppon marad.

Ilyen is szokott lenni, még a legjobb országokban is néha. Mondhatnánk, hogy ez lehetetlen, de magyarország az elmült évtizedekben többször is rohadtul közel volt ahhoz, hogy tömeges bankbedőlések színesítsék mindennapjainkat.

3) A készpénz sokba kerül, olcsóbb a bankkártya? 

Ja, ez rohadt vicces. Mármint az, ahogyan szégyenlősen szemet húnyunk az egyszerű tény felett, miszerint a készpénz az államnak kerül sokba, a kártya és a számla meg nekem. Nehogy már átvegyem a költégeket csak ezért, hogy a szegény államnak olcsóbb legyen!

És mégegy: mégis mennyire kell hülyének nézni azt, akinek bemesélnéd, hogy pénzt nyomtatni nem is olyan jó buli, jobb lenne, ha nem is kellene ilyesmivel kínlódni? Hát ha az államnak nem olyan jó buli, miért nem hagyják rám?

4) A számla biztonságos, a készpénz nem az.

Ó, könyörgöm, hadd én döntsem már el, hogy mi a biztonságos nekem. Van páncélszekrényem, használtan tök olcsón lehet venni. Benne tartom a kis pénzecskémet, az értékeimet. Én ezt ítélem meg biztonságosnak,  az én pénzem.

5) A készpénzhasználat a bűnözőknek kedvez, visszaszorítja a bűnözést az, ha nem lehet szabadon készpénzt használni.

Az igen! Kár, hogy a bűnözést az is visszaszorította, amikor a bíróságok rendre küldték a osztályidegen alakokat a recski rézbányába. Pusztán attól, hogy valami visszaszorítja a bűnözést nem lesz valami sem kívánatos, nem hasznos, sem erölcsös. Attól lesz erkölcsös, ha csökkenti a szenvedést vagy növeli a boldogságot. Ha több miatta a méreg, a szenvedés, mint a haszna, akkor erkölcstelen.

6) Dehát kivenni a pénzt is pénzbe kerül.

Namost ja, ez gáz. Kivenni a bankból a saját pénzemet költséges, ami rohadtul helytelen dolog. Nem idomulni kellene ehhez, hanem megtiltani. Ez az egyik.

A másik meg az, hogy betenni is pénzbe kerül ám! Akkor miért is tenném be a készpénzemet? Kamat nuku, pénzbe kerül betenni, nem tudom kivenni csak előzetes értesítéssel, akkor is drágán. Akkor miért tegyem be?

7) Készpénzt csak a zavarosban halászók akarnak használni.

Ostobaság. Készpénzt sokan használnak, például azért, mert olcsóbb. Ha például át akarod váltani a pénzedet valami más valutára, akkor az a bankban, a számlapénzeddel egy rémálom. Vagy leperkálod a vételi és eladási árfolyam közti különbséget, ami igen sok, vagy kiveszed a pénzedet, amiért fizetsz, átváltod máshol, majd beteszed a pénzedet, amiért megint fizetsz. Rémálom.

Nem a zavarosban akarsz halászni, csak a sarcot szeretnéd elkerülni. Láttad azokat a valutaváltó bódékat? Na, azok gengszterek, de jó eséllyel még mindig kevésbé gengszterek, mint a kedvenc bankod. Azért élnek meg. készpénzzel dolgoznak. Miért? Mert megéri. Nekik is, meg neked is.

8) De a pémzmosás ellen közös érdek fellépni.

Aha. Tegye fel a kezét, akit már szopatott a bank. Most tegye fel a kezét, aki látott már pénzmosást. Vagy látott már olyat, hogy a pénzmosást megakadályozta volna a szopatás. Ugye?

Elárulom hogy megy ez. Pénzmosó Joci beviszi a pénzét a bankba. Mondják neki, hogy "igazolja már hunnan van". Pénzmosó Joci megvonni a vállát, kimegy, bemegy egy másik bankba. Ha egy csepp esze van, akkor svájciba. Ha nem teljesen idióta, akkor egy sztrómannel[2].

De fogalmam sincs Pénzmosó Joci mit csinál, mert a pénzmosás rohadt ritka dolog. Nem láttam még olyat.

9) Az adócsalók készpénzt használnak.

Ja, meg szerintem fogkefét is. A fogkefét sem tiltjuk be, a készpénzt sem kellene. Mert akkor mindnyájan áttérhetünk a fadarabokkal való fogmosásra és a színes kavicsokkal való fizetésre.

[1] Lásd kötelező tartalékráta. 

[2] Azaz straw-man, a művelt művészvilág kedvéért.

Önkiszolgáló pénztárak és hűségkártya

Szeretek vásárolni, ezzel nincs is gond. Amit rühellek, az az önkiszolgáló pénztárak és a hűségkártyák meg bolti appok. Na, ezeket nagyon nem kedvelem.

Viszont van hűségkártyám több boltlánchoz is. Évekig tartott, mire rászorítottak, nem én akartam, nem az én ötletem volt, én ellenálltam, de azért magamnak nem vagyok az ellensége, nem akarok többet fizetni mint mindenki más. Átverve érezném magam.

Merthogy ne tévesszen meg senkit, nem arról van szó, hogy a bolt ad X százalék kedvezményt annak, aki visszatérő vásárló. Arról van szó, hogy ha nem áll be a polgár a kártyatulajdonosok közé, akkor fizet Y százalék büntetést[1].

A minap bementem a Praktiker nevű barkácsbolba. Nem ment egy pénztár sem. Van viszont önkiszolgáló pénztár, ahol van pénztáros, aki ugyanazt csinálja, mintha a pénztárba lenne, csak máshogy. Nincs széke.

Van kártyám, hogy a fenébe ne lenne, amikor szézezrekért veszel anyagot az a 3-10% rohadtul nem mindegy.

Női hölgy beüti a kártyám számát, nem megy, beüti mégyegyszer. Közli, hogy lejárt, le van tiltva. Mondom miért van letiltva, mit tettem? Nem, lejárt. Mondom nincs rajta lejárati dátum. Beüti mégegyszer, lejárt. Mondom mi a fenét csináljak, nincs rajta dátum. Ha lejárt javítsák meg. Hosszabbítsák, akármi...

Női hölgy segítségért kiabál, másik női hölgy jelzi, hogy ha azt írja ki, akkor lejárt. Női hölcs beüti a számot negyedszerre. Csikorgó fogakkal kérdem, hogy mégis mi a francra számít, negyedszerre majd jó lesz?

Női hölgy jelzi, hogy appot kéne letöltenem. Mondom most nem állok neki, de nem akarok többet fizetni, amikor a rohadék kártyám a múlt héten még ment a pénztárban. 

Lejárt, töltse le az appot, nem tudok mit csinálni.

Fizetek, hazajövök. Belépek a neten. Hát persze, azt mondja, hogy a kártyám érvényes, nem járt le. Letöltöm az appot, belépek, ugyanaz a kártya jelenik meg, érvényes, ott vannak a vásárlásaim évekre visszamenőleg. Mostanában nem újítottam fel házat magamnak, mostanában csak 3% kedvezmény jár. Járni, jár, csak nem jut.

Most csak 1,950,- forinttal fizettem többet, pedig beálltam a hűséges ügyfelek közé. Volt kártyám, vittem magammal, bemutattam, mindent megtettem. Viszont átverve érzem magam.

 

[1] Az X és Y megkülönböztetés csak azért van, mert máshogy számoljuk két százalékot. Ha 100 forintból adnak 10 forint kedvezményt az nem annyi százalék, mintha a 90 forintos árra rétennének 10 forintos büntetést. Legyünk precízek, a 10 forint ugyanaz, de az alap nem.

Viccelődik velem az önkormányzat...

Na igen, megtréfáltak. Eléggé ki is akadtam, de mindegy. Majd jönnek hozzászólók, akik elmondják, hogy biztosan nem is így volt, hazudok, de lehet, hogy így volt, de ez így jó, meg különben is nyilván én vagyok a hibás. Azért elmondom, hátha valakinek hasznos lesz...

Ingatlant vettem, arra adót kell fizetni. Ez eddig világos. Évente, mindig adóztat az önkormányzat, mert van valamim. El tudják venni a pénzemet, ezért el is veszik, rendben. Ezt értjük.

Nekem kell bevallanom, hogy van ingatlanom, nehogy ők járjanak utána, nyilván. Megtehetik, jól van. Bevallom. Ahogy kell.

Megkerestem a neten, kinyomtattam a nyomtatványt, kinéztem mikor van ügyfélszolgálat, bementem. Vittem a papírjaimat, az adásvételit, a telekkönyvi kivonatot, a kinyomtatott, kitöltött papírt, a személyit, a lakcímkártyát és az adókártyámat is. Mindent vittem. Hiba volt.

Az önkormányzat álláspontja az, hogy mivel én vállalkozó vagyok én csak elektronikusan indíthatok ügyet. Ezt az ingatlant mint magánember vettem, nem a vállalkozásom része, semmi köze a vállalkozásomhoz, de én nem adhatok be adatot papíron. Nekem kötelező elektronikusan beadni. Nem kaphatok segítséget az ügyfélszolgálaton, nem mehetek be ügyet intézni, én onnan ki vagyok tiltva.

Nekem otthonról kell megoldani magamnak, mert én vállalkozó vagyok. Na, mondjuk kiakadtam. Milyen dolog ez már? Miért lettem másodrendű állampolgát?!

 

 

P.S.: Azóta beküldtem az adatokat on-line, azaz, ahogyan ők mondják "ügyet indítottam". Ahogy gondoltam is, jó gagyi a weblapjuk az egész elektronikus ügymenet.

1) Rohadt lassú. De rohadtul. Kiírja, hogy az adatok feldolgozása, miközben ugye gépelnél be egy irányítószámot, aztán ott pörög fél percig. Aztán beírod a következő mezőt, megint csihi-csihi-csihi egy fél percig.

2) Azonosítás, kapu, önkori, akármi, ide dobál, oda dobál, soha nem tudhatod, hogy most lerohadt vagy csak eleve ilyen gagyinak kell lennie.

3) Egy "A" lapot akartam, két "B" lapot. Beírtam neki, hogy két "B" lap lesz, nem ajánlotta fel, az ügymenet egy "B" lapot tartalmazott, de a végén reklamált, hogy hol a másik "B" lap. Ha van a házban egy raktár/gazdasági épület és egy garázs, akkor ráfaragtál, belekeveredsz mint ragyás jóska a hózentrógerba.

4) Persze el kellett volna olvasnom egy hat oldalas kitöltési útmutatót, de nem tettem, így helyenként rohadtul úgy hangzott, mintha idegen lényekkel próbálnék meg kommunikálni görögül. Ógörögül persze.

5) Nyilván ellenőriz és ha valami nem tetszik neki, akkor szól. Persze rohadtul nem magyaráz meg semmit, azt mondja, hogy ez és az az érték nem jó. Frankó, nem tudom mi a fenét kellene oda beírni, mert a megnevezés érthetetlen.

6) Nyilván azért menet közben meg-megfenyeget, hogy ha még sokáig keresgéled a helyrajzi számot, akkor lezárom az egészet és kezdheted megint elölről, vagy nyomd meg a gombot, de a fél szemed a képernyőn legyen, mert begorombulok. Hogy én ezt mennyire útálom arra nincs szó.

Összeomlik a nyugati kultúra, kipusztul a homo sapiens, sírnak az angyalok, ha csendes magányomban az általam beírt dolgok a képernyőn maradnak mondjuk két átkozott percig, amíg megkeresem az asztalon a papírkupacba hol az adávételi és azon a dátum?

Na mindegy beadtam. Remélem nem fognak bilincsbe verve elvinni adócsalásért, mert valamit rosszul töltöttem ki. Remélem...

Tunéziából kerestek...

Csörög a telefon, felvenném, de mire odaérek letették. Gondolom ja, visszahívom. Akkor nézem, Tunéziából hívtak. Óóóóóó!

Fura, rákeresek arra, hogy a Nobel díjat amikor adják, akkor honnan hívják fel az embert, hát állítólag svédországból. Akkor meg mit akarhatnak tunéziából szerény személyemmel?

Kis nyomozás után kiderül, hogy át akartak verni. Azt akarták, hog visszahívjam az emelt díjjal hívható számukat. A rohadt életbe, a csalók már tunéziában vannak?

Szóval a tanulság az, ha a +216-os kezdetű számról hívnak, akkor azt nem szabad visszahívni. Sőt, valószínűleg senkit sem szabad visszahívni, akinek nem ismerős a száma. Mert ha most ezt nyomják tunéziában előbb-utóbb európai számokról is elkezdik nyomni a kéretlen hívásokat.

Sebaj, majd a magyar rendőrség ír egy cikket, hogy óvatosnak kell lenni, nem szabad csak úgy hívogatni mindenféle számokat. Ebben jók, kitűnőek tudnak célozgatni arra, hogy tulajdonképpen az áldozat a hibás, miért nem ügyelt jobban...

Rendbetenni a magyar bíróságokat...

Na jó, most nem írom le, hogy hogyan is lehetne rendbetenni a magyar bíróságokat, de azért vitaindítónak leírnám néhány gondolatomat.

Szóval most éppen egy gyilkosság ügyében hozott döntést a bíróság, az úgynevezett Fenyő-gyilkosság ügyében. A gyilkosság 26 éve történt, a bírósági per öt éve ment!

Anyám borogass, öt évet kínlódtak mire a bíróság hozott egy ítéletet. És... és... most figyelj! Mindenki tudja, hogy fellebezni fognak, az egész hercehurca kezdődik elölről. Hoztak egy bírósági döntést, ami sem a védőt nem érdekli, sem a vádlót nem érdekli, ezért valószínűleg mindkét fél fellebbezni fog. Folytatják.

Namost elmondom, hogy az amerikai filmekben hogy megy ez. 

Először is az amerikai alkotmány (Constitution of the United States) hatodik kiegészítése tartalmaz egy ilyen kitételt:

In all criminal prosecutions, the accused shall enjoy the right to a speedy and public trial...

A vádlottnak joga van a gyors és nyilvános tárgyalásra. Nem lehet elhúzni évekig. Ha elkapják nem lehet évekig benn tartani védemelés nélkül. Ha vád van, ésszerű időn belül meg kell kezdeni a tárgyalást. Ha tárgyalás van, akkor ésszerű időn belül ítéletnek kell lennie. És ez alkotmánykiegészítés, nem valami mellékes kis szabály.

Ráadásul esküdtek vannak, akiket nem lehet éveken keresztül berendelgetni, sőt, egy ilyen nagy port felkavaró esetben jó eséllyel úgynevezett "jury sequestration" lenne, azaz a esküdteket a világtól elzárva, szállodában tartanák, ahol nem olvashatnak újságot, nem nézhetnek tévét, nem beszélhetik meg az ügyet még családtagjaikkal sem.

Nyilvánvaló, hogy semmiképpen nem tarthat öt évig a tárgyalás, az esküdtek kiszökdösnének az ablakon és álnév alatt új életet kezdenének mexikóban.

És igen, az amerikai filmekben lehet fellebezni, de igencsak meg kell indokolni azt a fellebezést. Meg kell győzni a bíróságot, hogy valami módon sérült a vádlottnak a védelemhez való joga, azért új tárgyalással kell azt helyreállítani. Ha ilyen dolog nincs nincs fellebezés, lehet megkezdeni a büntetést. Punktum, ahogy a művelt francia mondaná[1].

Na, így megy az amerikai filmekben. Milyen frankó lenne, ha nálunk is így menne, nem? 

 

 [1] Igen, ez is humor volt, mielőtt beelkötnél mint a beton.

Elkaptak az internetes csalók

Hihetetlen szégyen ért, ég a pofám, elkaptak az internetes csalók. Azazhogy, annyira nem, de akkor is. Nem spoilerezem el a sztorit, érdemes végigolvasni.

Szóval megértettem hogyan működnek ezek az internetes emailes csalások. Azt hiszi az ember, hogy vele aztán nem történhet meg, őt aztán nem lehet ilyen primér módon átverni. Hát nem így, van, átvertek! Hihetetlen égés, szégyen, de hülyére vettek!

Szóval kaptam egy emailt a magya postától, hogy fizessek be egy pici összeget. Azazhogy úgy nézett ki, mintha a magyar postától kaptam volna. Számítottam valami ilyesmire, számítottam, hogy vámot kell fizetnem. Mostanában nem fizettem, még gondoltam is, hogy na végre, lehet online, nem a postásnak kell leperkálni a vámot. 500 forint. Kifizetem. Autopilótán voltam, klikk-klikk, nem dongolkodtam. Hát így működik a csalás, néha, néhány ember nem gondolkodik. Kattint, nem néz, néz, de nem lát, lát, de nem fog fel.

Én barom.

csalok2.png

Az email...

Utólag megnézve az email tök nyilvánvalóan csalás. Tök nyilvánvaló, a hülye is látja, hogy csalás. Én nem láttam!

csalok1.png

A fizetés...

Ahogy fizetek az ellenőrzéskor felugró ablak nem a szokásos. Azt mondja, hogy SMS-ben megkaptam a kódot, írjam be a PIN kóddal együtt.

ÁLLLJJJJ!!!

PIN kód?! Mi ez az ablak, hogy néz ez már ki? Akkor nézem, mi ez az URL?! EMBER, ez átverés, én meg már beengedtem a bankkártya adataimat. A rohadt életbe, átvertek!

Namost mit lehet tenni? Egyszer régen elvesztettem a bankkártyámat, kiránthattam a zsebemből. Letiltottam a kártyát, hát kiderült, hogy újat kellett rendelnem, újra kellett szerződni, minden. Na, ez húzós, ezt nem akarom eljátszani.

Bemegyek a bankom weblapjára, nézem, lehet új kártyát rendelni. Ha már közel a lejárta. Nézem, az enyém három hónap múlva lejár. Nosza, rendelek új kártyát!

Okés, megvan, két klikk, ahogy megérkezik aktiválhatom, a régi kártya le fog tiltódni, frankó. Az új kártyának mások lesznek az adatai, ez megoldja a problémáimat. Expressz szállítás, nagyszerű, itt lesz vagy három nap alatt.

Na de mi van addig?

Szerencsére a banknál, ahol a kártyám van a számlát, ami a forrást adja hozzá lehet rendelni a kártyához, ami a pénzt költi. Meg le lehet választani. Nosza, leválasztottam a forrásokat, mindet, a kátya frankó, csak éppen nincs hozzárendelve pénzforrás. Ez megoldja a gondomat amíg megjön az új kártya, anélkül, hogy letiltottam volna a kártyát.

És IGEN!

Ma nézem, volt két kísérlet, megpróbáltak költekezni a kártyám adataival. Nem sikerült, nincs fedezet. Nem sokon múlott, de megúsztam. Eredetileg cirka 1 millió forintnyi pénz volt a számlán, ezt leszedegették volna, de bizony nem sikerült nekik.

 csalok3_1.png

Két honkongi bolt, próbálkoztak, hogy rohadjanak meg!

A tanulság ezek utám: azt hiszi az ember, hogy nem tudják átverni, mert figyel. Hát nincs olyan ember, aki mindig figyel. Nincs olyan ember, akit ne lehetne átverni. Hiába, mindenki átverhető. A magyar rendőrség, a hatóságok azt mondják, hogy "de hát figyelj, legyél óvatos", csakhogy nincs olyan emberi lény, aki mindig, mindenre figyel, aki tévedhetetlen, akit nem lehet átverni. 

Vagyishogy igazából nem, csak egy dolgot tudok most már biztosan: én nem vagyok tévedhetetlen, engem át lehet verni. Akkor is, ha most történetesen nem sikerül nekik. Hogy ott rohadjanak meg, ahol vannak.

Orbán Viktor tiszteletet követel

Na igen, Orbán megint tiszteletet követel. Elmondom mit gondolok erről a tisztelet követelés dologról...

Szóval most már jó sok év óta figyelem a nemzetközi hozzászólásokat különféle fórumokon, ahol magyar hírek jelennek meg. Az, hogy a sajtó mit gondol hazánkról nem érdekel, de mindig is kíváncsi voltam, hogy mit gondolnak az emberek rólunk. Meglepő, de Orbánnak, Magyarországnak igen jó híre volt a világban egy időben.

Igen jó! Volt!

Tiszteltek minket, amikor visszafizettük az IMF kölcsönt és hazazavartuk őket. Nagyon jó volt a hírünk, tiszteltek minket, sokan mondták, hogy bárcsak az ő kormányuk is ilyen lenne. Bizony!

Tiszteltek minket, amikor a magyar hatóságok felégették a génmanipulált vetőmaggal bevetett földeket[1]. Ez itthon el sem érte az ingerküszöbött, amerikában meg hatalmas ovációt váltott ki. Tiszteltek minket, éltettek minket.

Akkor is tiszteltek minket, amikor Magyarország elsőként épített kerítést a határra. Utánanéztek hazánk történetének, csillogó szemekkel emlegették a hunokat és 56-ot, hogy "ezek a magyarok nekimentek a szovjeteknek is, ezek nem gatyáznak ám". Jó érzés volt magyarként bemenni ezekre a blogokra, tisztelet, elismerés vette körül az embert. Nekünk szurkoltak.

Aztán Orbánon elkezdett eluralkodni a vallási fanatízmus. Nem bírt megszólalni, hogy valahogy ne oda kanyarítsa ki a dolgot, hogy mi bizony keresztények vagyunk. Beleírta az alkotmányba is, hogy mi aztán hű de mekkora keresztények vagyunk. Tisztelet még mindig jött, bár egyre kevesebb. Elkezdtek olyam emberek tisztelni minket magyarokat, akiknek a tisztelete nekem annyira hiányzott, mint üveges tötnak a hanyattesés, de mindegy.

Aztán jött az ukránellenesség, az oroszok feltétel nélküli imádata, a három nagy diktatúra (törökök, ruszkik, kínaiak) istenítése. Jött a folyamatosan vétózás, a NATO felé kilőtt mérgezett nyilak, az EU véget nem érő fúrása. És igen, jött az állandó tiszteletet követelés.

Minden alkalommal, ha Orbán neve szóba jön beszólt valakinek, megvétózott valamit, kiállt Putyin érdekeiért vagy éppen tiszteletet követelt.

Azóta senki sem tisztel minket. Európa szemete lettünk, lesunyt szemmel jövünk megyünk. Elég nyilvánvaló, hogy pár hónap alatt az európai kontinens leggyűlöltebb nemzete lettünk. Az oly nehezen felépített pozitív képünk hetek alatt szertefoszlott, eltűnt mint a délibáb.

Hát nem tudom, rohadtul remélem, hogy megérte, de erre igen kevés esélyt látok. Ezt szerintem rohadtul nem kellett volna.

 

[1] Asszem a Monsanto-nak volt pár vetőmagtenyészete, amiről kiderült, hogy génmanipulált, aztán a hatályos magyar törvényeknek megfelelően gyorsan fel is égették az egészet.

süti beállítások módosítása